A négy lélek ékköve

Az ékkő születése egy Midoriko nevű papnőhöz fűződik. Midoriko képes volt megtisztítani a szellemek lelkét, képes volt kiűzni a gonoszt testükből és lelkükből. A szellemek mindenáron végezni akartak vele. Mivel egymagukban nem győzhettek, összefogtak, és egyesülve megtámadták a papnőt. Szörnyű kűzdelem vette kezdetét, mely hét nap és hét éjszaka tartott.

Midoriko ereje meggyengült, s a szellemek támadásait már nem bírta kivédeni. Utolsó erejével még megragadta a szellemek lelkét, hogy megtisztítsa azt, de a nagy erőlködésért súlyos árat fizetett. Szíve kiszakadt testéből, magába zárva a szellem lelkét. Ez volt a Négy Lélek Ékkőve.

A shinto vallás szerint a világban élő négy elem (emberek, állatok, növények, kövek) természetét a shikonjuk irányítja. A shikon négy részből áll (tulajdonképpen azt is jelenti, hogy 4 lélek)

- saki-mitama (szerelem)
- ara-mitama (bátorság)
- nigi-mitama (testvériség/barátság)
- kushi-mitama (bölcsesség)

Midiriko úgy ölte meg a démonokat, hogy kiűzte lelküket, és megtisztította a shikonjukat, amitől semmivé váltak. Az ékkő felhasználható jó, és rossz célokra is. Ha valaki kizárólag csak jó dologra használná fel, akkor az ékkő örökre eltűnne a világból. A szellemeknek viszont korlátlan hatalmat adna, így minden szellem szeretné megszerezni magának, mint például InuYasha is. A sorozatban végigkisérhetjük az ékkő sorsát, és annak végzetét.

Hanyō no Yashahime Harmadik rész!

Sziasztok!

Tovább olvasom...

InuYasha - Negyedik évad!

Sziasztok!

Tovább olvasom...

InuYasha - Harmadik évad!

Sziasztok!

Tovább olvasom...

Chatbox
  • James Wagner
    James Wagner  5 napja

    Szia! A mozifilmek mindegyike egy önálló történetet mesél, és csak nagyon kevés olyan elem van bennük, mely kapcsolódna a sorozat szálához, így bármikor megnézheted őket yahoo_happy

  • Martin Ország
    Martin Ország  5 napja

    Sziasztok! Olyan kérdésem lenne, hogy a mozifilmeket mely részek között érdemes megnézni? Nem akarom hogy menet közben összekuszálódjon a történet folyam yahoo_happy

  • Dudla János Attila
    Dudla János Attila  6 napja

    Na, kicsit feléled a chat, de jó yahoo_big_grin

  • Rita Rostás
    Rita Rostás  6 napja

    sziasztok nekem is meg vanak yahoo_happy yahoo_happy !heart

  • Anikó Baranyi
    Anikó Baranyi  6 napja

    Sziasztok nekem megvan az összes magyar szinkronos rész ! imádom Inuyashát!

  • James Wagner
    James Wagner  6 napja

    Szia! yahoo_happy Végre valaki meri használni a chatboxunkat yahoo_happy

  • Eniko Peterfi
    Eniko Peterfi  6 napja

    heeloo:)

  • James Wagner
    James Wagner  2 hete

    Sziasztok! Felkerült az első Yashahime rész! Jelentkezzetek be, és a lenyíló menüből elérhetitek! Jó szórakozást! yahoo_happy

  • James Wagner
    James Wagner  2 hete

    Sziasztok! Ismét teljes gőzzel üzemel a weboldalunk! Lépjetek be facebook fiókotokkal, és élvezzétek a tagoknak szánt extra tartalmakat! Folyamatosan frissülő tartalom az InuYasha világában!

Szavazás
Poll: Hogy tetszik neked az új InuYasha folytatás, a Yashahime?
Hallgass dalokat

Share

×
Hallgass OST-ket

Share

×
Partnereink

Saját bannerünk és Facebook

 

Partnereink

     

Facebook